A Szlovák Paradicsom ösvényein túrázni pont olyan, mint a vállalkozás útvesztőiben eligazodni
Nagy dologra vállalkoztam az idén nyáron, életemben először: a hegyekben töltöttem 3 egész napot, tengerpart nélkül. Szeretem ezt a szót, vállalkozás, mert nem kell mindig a munkára, az adózásra gondolni ezzel kapcsolatban, egy új dolog, akár egy túrázás elkezdése is lehet vállalkozás, vagy vállalkozásként megélni. Még én is csodálkoztam önmagamon, mert nem hittem, hogy valaha eljön az az idő, hogy a hegyek izgalomba hoznak. Szerintem azzal van összefüggésben, hogy az idei nyár nagyon hasonlított gyerekkorom nyaraira, amikor is a hőmérséklet 30 fok alatt volt, reggel és este melegítőt kellett felvennem, mert már akkor is híresen fázós voltam. Ez azóta sem változott.
Hogy kerülök a hegyekbe?
Hogy kerültem mégis ilyen helyzetbe? Barátnőm ódákat mesélt már Jósvafőről, ahol az ember lánya lemegy a térképről, lelassul, szívja a kristálytiszta levegőt és nagyokat sétál az erdőben. Fel is ajánlotta jósvafői házikóját, én pedig elérkezettnek láttam az időt, hogy pihenjek a vállalkozásomtól távol. Amikor próbáltam elképzelni, hogy mit fogok csinálni, bevallom, nem éppen a pihenés és sétálás jutott eszembe. Minden vállalkozásomban türelmetlen vagyok, miért lett volna ez másként?
Már tavaly is néztük a Szlovák Paradicsomot, annak a csodás magaslataiban kanyargó, extrém túraútvonalait, és most végre a közelébe kerültem! Már sejt szinten éreztem az adrenalin bódító és bizsergető hatását, amikor a képeket és videókat néztem, semmi másra nem vágytam, csak oda fel, a szurdokba. Azt éreztem, muszáj ezt látnom, átélnem, ez lehet az első hegyi vállalkozásom.
Adott volt hozzá két társam: a párom, aki konkrétan tériszonyos és a fia, aki kicsit tériszonyos, velük én, aki adrenalin és veszély függő, jó kis csapat. De én hittem bennük és a közös vállalkozás sikerében, éreztem, hogy jó lesz. Tervünk az volt, hogy egy közepesen nehéz útvonalon megyünk, ami maximum 1,5-2 óra. Ehhez sárga és zöld útvonalakat kerestünk, néhol kék is megfelelt.
A vállalkozás célja már megvolt, az ehhez vezető út már gyerekjáték lesz, gondoltam. Persze tudom én, hogy az élet mindig hoz váratlan fordulatot, számítok ám rá, csak ugye nem akkor. A vadon foglyai című zseniális film ikonikus mondata ilyenkor mindig beüt: Mindannyian megmérettetünk, csak nem akkor és ott, amikor számítunk rá.
Vállalkozás kezdeti lépései
Szóval, amikor megérkeztünk, a parkoló előtt közölte egy fiatal lány, hogy nem lehet kártyával fizetni, de a közeli településen van ATM, nincs messze. El is mentünk, meg is kerestük, és mellette volt egy óriási tábla a Szlovák Paradicsomról, rajta a túra útvonalak. Lefényképeztem gyorsan, jól jöhet még! Párom csak nevetett rajtam, hogy ez felesleges, mert van nálunk telefon, azon GPS, az sokkal fontosabb. Akkor még ő sem tudhatta, hogy ez a térkép bizony kulcsszereplővé válik.
Leparkoltunk és a véletlenre bízva elindultunk jobbra, az ismeretlenbe, bár balra is indulhattunk volna, mert mindkét irányban tömegeket láttunk. Én egyben biztos voltam: a magasba akarok menni, ahol a sziklák mellett lépkedek, a Hernád folyó felett magasan. Az első szembe jövő párt, mint kiderült lengyel párt, megkérdeztem , hol vagyunk most? Megmutattam neki a telefonos térképemet is. Megkereste a helyet és megkérdezte, hova akarok menni. Mondtam, hogy fel-fel, útba igazított és kiemelte többször, hogy a kék útvonalat és jelzést kövessük.
Felbátorodva és elégedetten indultunk neki az útnak. A folyó mentén, enyhén saras, csúszós ösvényen, kisebb hídon keltünk át, társaim nagy megelégedése, és az én csalódottságom mellett. Komolyan mérgelődtem magamban, hogy ez az útvonal nem vezet fel, és nincs benne semmi kihívás, ezért kár volt ide jönni, ilyen útvonal otthon is van. Egyébként csodás helyeken jártunk, lenyűgöző szépségű szurdokban (mélyen bevágódó, meredek oldalú, keskeny völgy), de még mindig lent! Én mentem elöl, középen a gyerek, hátul a párom.
Végre izgalmassá válik a vállalkozás
És egyszer csak kezdett felfelé tartani az út! Imádtam és sietve lépkedtem, hogy még-még-még feljebb legyek. Elértük a sziklákba ékelt lyukacsos lépcsőket, amik mellett lánc volt a kapaszkodó, alattunk a folyó. De nem ám egy, hanem több ilyen szakasz következett, ez volt az én terepem, örvendeztem. Mivel én mentem elöl, ha megláttam ezt, már kiabáltam, hogy ez nagyon klassz, nagyon jóóóó! Ezzel egy időben a párom gyomra összeszorult, hogy milyen lehet az a szakasz,aminek én ennyire örülök?! Én innentől kezdve átadtam magam a kalandnak, és csak mentem előre, lelkesen, ujjongva, izgatottan várva a következő szintet. A társaim igazi hősök voltak, mert nekik egyre nagyobb kihívás volt legyőzni a félelmeiket. Olyanok voltunk, mint a JUMANJI játékosok, de nekünk csak egy életünk volt.
Ennek az extázisnak és a kék útvonalnak egy magas függőhíd vetett véget. A függőhídon többször átmentem, sétáltam, mert magamba akartam szívni minden pillanatát ennek a csodának. Mondanom sem kell, hogy a társaim nem tartottak velem. Én teljesen elégedett voltam addigi utunk kihívásaival, ha ezen a ponton hazaindultunk volna, akkor is teljesen elégedett lettem volna., időben is jók voltunk a tervünkhöz képest. Ekkor még nem sejtettük, hogy a híd túloldalán újabb kalandok várnak ránk a hazaút előtt.

A hídon túl
Átmentünk a hídon, és legnagyobb meglepetésünkre, a kék útvonal kétfelé ágazott, egy zöld és egy sárga útvonalra. Gyorsan elővettem a fénykép térképem, mert a GPS nem működött a hegy ezen magasságában, és szembesültem azzal, hogy a bal végen vagyunk, és nem igazán látszik az a rész, ahová tartunk, vagy éppen állunk. Elővettük az emlékezetünket és a zöld mellett döntöttünk, annál is inkább, mert az nem felfelé vezetett. Eleinte. Aztán nagyon meredeken fel.
Először a patakban gázoltunk, majd egyszer csak az útvonal meredeken felfelé ívelt. Ennek én nagyon örültem, a többiek kevésbé. Ők ekkor már hangot adtak annak, hogy ha most, itt abba lehetne hagyni a vállalkozást, azonnal megtennék. DE nem lehetett, csak egy út volt, ELŐRE.

Vízesések mentén 10-20 métert felfelé menni a vaslétrán, számomra a paradicsomot, a fiüknak a poklot jelentette. Minden pillanata ajándék volt ennek az útnak, a hegy feltárta titkait, a zöld, buja növényzet, a kristálytiszta vizű patak, a gyönyörű vízesések, mind-mind a természettel való együtt létezést adta.

A csúcs és a levezetés
A hegytetőt elérve egy tisztás fogadott bennünket, padokkal, büfével, pihenővel és sok emberrel. Mindenki arcán az a teljesség, az a mosoly látszott, amit én is éreztem magamon. Sok boldog ember a hegy tetején, a természettel együtt létezve.
A lefelé vezető út sima, sík és nyugis volt. Elfáradtunk, mert 5 órát túráztunk, 2 útvonalat teljesítettünk. A séta csendjét csak az én feltörő érzelmeim törték meg.
Annyira büszke vagyok magunkra, hogy megcsináltuk!
Menjünk még egyszer!
A piroson is akarok menni! (ez a legnehezebb útvonal)
Annyira jó volt!
Annyira csodás volt minden!
A fiúk csitítottak, hogy majd legközelebb. És igazuk volt, mert a kocsihoz érve jól esett beülni, elindulni és aludni fél órát a hazafelé vezető úton.
Vállalkozás tanulságai
Mindig legyen vágyad, és erre épülő, mérhető vállalkozási célod!
Legyen a célhoz terved!
A terv legyen rugalmas, úgy is közbejön valami.
A kihívások megmutatják, hogy a félelmek legyőzhetők, és sokkal többre vagy képes, mint azt hinnéd.
Amikor úgy érzed, hogy nem haladsz, lehet, hogy éppen felfelé haladsz. Ha lefelé akarsz indulni, lehet, hogy épp felfelé mész.
Az út legalább olyan fontos, mint a cél. Adj bele apait, anyait!
Az út végén pihenj, hogy készen állj az újabb kalandra!
Ha felkeltette az érdeklődésed a túra és a vállalkozás kihívásai, a Vállalkozz tudatosan! kurzusomban elmerülve a túra tanulságait alkalmazni tudod a vállalkozásodban, és eljuthatsz oda, ahová nem is remélted.
https://nokaneten.hu/termek/vallalkozz-tudatosan/: A vállalkozás olyan, mint a túrázás
Legutóbbi hozzászólások